a-PRO-szentek

a pannonhalmi bencés gimnáziumban

Csontváry kiállítás

2016. február 24. 18:16 - görgő

A Szent Márton hét győzelme jó indokot szolgáltatott, hogy jutalomkiránduláson vegyünk részt. Célunk volt a Várban a Csontváry kiállítás és a Nemzeti Galériában egy, az éppen irodalomból tanult 20. század eleji izmusokból nyílt tárlat megtekintése, és utána mindenki ment a barátaihoz, a barátaival. A program nagyon jól sikerült, igaz, hogy a tervezett két kiállítás helyett négyet néztünk meg, de ez nem volt baj senkinek, legalább az egyik a négyből sikert aratott mindenkinél. 

Az estéket a fővárosi vagy közeli településeken töltötték a fiúk, és nagy élmény volt mindenki számára a másik családjának a megismerése. Vasárnap  ebéd után tárlatvezetéssel néztük meg a Csontváry kiállítást, ami nagyon tetszett mindenkinek. Ezúton köszönök minden segítséget, amit a kiállítás, az ebéd, és a szállások ügyében segítettek a szülők! A fiúk már alig várják a következő alkalmat, amikor Budapestre mehetünk. 

Álljon itt Bazil beszámolója arról, hogy érezte magát Márkéknál:

"Én Acsai Márkéknál aludtam, ezúton is szeretném megköszönni a szíves vendéglátást, nagyon jó élmény volt náluk lenni. Igaz, az utazással elment egy kis idő, de számomra nagyon jó élmény volt ez a kirándulás. Hihetetlenül pozitív élmény volt betekintést nyerni egy számomra közel álló osztálytársam otthoni életébe. Amikor megérkeztünk Kókára, elsőnek Acsai Márk nővérééknél voltunk, ott is vacsoráztunk. Számomra szimpatikusak voltak, okos, kedves család, akiknél a hit fontos szerepet tölt be az életükbe, és számomra nagyon pozitív élmény volt ezt Márkéknál is látni. Evés előtt és után is imádkoztunk, este szintén, lefekvés előtt, ami sok embernek, egyben nekem is természetes és fontos. Igaz, ezek valakinek csak kis dolgok, de nekem jól estek, és pozitív benyomást keltettek bennem. Az este folyamán még megnéztünk egy filmet, ,,A csatahajót ” .Szerintem jó volt, akik megnéztük,mindannyian azt mondtuk, hogy jó film volt, mindenki jó kedvvel kelt fel a kanapéról."

Szólj hozzá!

Szent Márton hét

2016. február 24. 17:46 - görgő

Éppen úgy, mint előző évben, most is azt jelöltük ki magunknak, hogy igyekezzünk minél több pénzt összegyűjteni, hogy így segítsük az erre az évre kijelölt rászorulókat. Emellett nem utolsó dolog nyerni sem, fontos volt az is, hogy az osztály külső megítélését javítsuk. A közösségépítés nagyon jól sikerült, a fiúk olyannyira kitettek magukért, hogy öröm volt együtt eltölteni ezeket a napokat. Mindenki keményen, erején felül küzdött, és ennek meg is lett az eredménye, osztályunk 238.000 forinttal történelmet írt, nemcsak, hogy ennyit még a végzős 12. évfolyam sem gyűjtött soha, de ilyen kicsik végképp nem. Olyan erősen összetartottunk, hogy ez volt az eddigi közös munkánk legkiemelkedőbb időszaka, és ekkor megcsillant kicsi abból, amit tanítunk nekik a mindennapokban. Hálásan köszönjük minden szülőnek az aktív részvételt, akár azzal, hogy költeni valót adott, odáig, hogy sütöttek-főztek, berendezést adtak kölcsön számunkra. Elnyertük a legjobb osztályközösség címet, amiben benne van a legjobb díszlet, a legjobb munka, és a legjobb közösség egyaránt. Köszönöm, hogy ilyen sokat segített mindenki! 

sztmartonhet2015_042.JPG

sztmartonhet2015_040.JPG

sztmartonhet2015_053.JPG

sztmartonhet2015_052.JPG

sztmartonhet2015_051.JPG

 

Szólj hozzá!

Unicef Ébresztőóra

2015. december 18. 15:53 - görgő

Szeptember második hetében voltak itt nálunk az Uniceftől. Javasolták, hogy mindenki töltse le a Helpapp-ot, ami okosalkalmazás, és nagyon sok hasznos tanácsot tud adni olyan helyzetekben, amikor valaki áldozattá válik. 

"Mi, az UNICEF-nél

  • Hiszünk abban, hogy a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen.
  • Hiszünk abban, hogy a gyermekkornak nem természetes része az erőszak.
  • Hiszünk abban, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért és a világért, amiben élünk.
  • A világ legnagyobb gyerekjogi szervezeteként hiszünk abban, hogy a gyermekjogok mindannyiunk életét jobbá tehetik!

A gyerekeket érdekli az őket körülvevő világ és annak játékszabályai. A szabályok azonban sokszor idegennek hatnak, a jog pedig megfoghatatlan – és nem csak a gyerekek számára. De képzeljük el, hogy egy gyermek nem csak megismeri, hanem meg is szereti a szabályokat, mert rájön, hogy azok őt is védik.

Az Ébresztő-óra ráébreszti a gyermekeket arra, hogy meddig mehetnek el másokkal szemben, és milyen védelem illeti meg őket. Megtanulják, hogy mi az, amit itthon természetesnek veszünk, pedig más országokban elérhetetlen. Az óra végére tudni fogják, hogy hol találnak segítséget olyan helyzetben, ami már reménytelennek tűnik, és mit tehetnek, amikor tehetetlennek érzik magukat.

A foglalkozások témája összhangban van a Nemzeti Ifjúsági Stratégia és a Nemzeti Alaptanterv célkitűzéseivel is. A foglalkozások illeszkednek az etika, földrajz, társadalomismeret vagy az osztályfőnöki óra anyagába, de délutáni foglalkozások keretében is megszervezhetőek."

http://ebresztoora.unicef.hu/ 

Szólj hozzá!

Rekollekció

2015. december 18. 14:43 - görgő

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium nyolcadik osztályos tanulói a szeptemberi beköltözés után egy héttel, az első hétvégén mindig elmennek rekollekcióra. A rekollekció olyan néhány nap, melyben a diákok megpróbálnak csöndben, nyugalomban maradni, és egy kicsit is elsajátítani a Bencés szellemiségből. Az idei nyolcadik osztály - azaz mi - a Tihanyi Apátságba mentek eltölteni ezt a néhány napot.

Az utazásunk szombat reggel kezdődött, mikor a Pannonhalmi Főapátságból, a hegy tetejéről lebattyogtunk a falu aljára, a vasútállomáshoz. Az út felén vonattal zötyögtünk, majd váltottunk buszra, végül megérkeztünk Tihanyba. Tíz óra lehetett. Rögtön elszállásoltak minket a vendégházban, négy, és hat fős szobákban. A szobákat mi osztottuk be. Berendezkedtünk, majd felkísértek minket a kolostor egyik elhagyatott zugába, ahol arról beszélgettünk ki mit vár ettől az évtől. Mikor ezt befejeztük már jóval elmúlt ebédidő, és mindenki farkas éhes volt. Így hát lekísértek minket az étterembe, ahol mindenki jóízűen megebédelt. Ezután egy óra pihenő, majd egy óra szabadidő következett. Szabadidőben mindenki végigjárta az város összes fagyizóját. Délután átsétáltunk egy közeli, a város szélén álló templomhoz, ahol osztály bencésünk tartott rövid misét. Majd visszasétáltunk az Apátságba, hogy megvacsorázzunk. Ezután előkészülődtünk a lefekvéshez, fogat mostunk, megfürödtünk, átöltöztünk. De lefekvés előtt még megnéztünk egy filmet, a címe Nebraska volt, a fél osztály élvezte, a másik felének annyira nem tetszett. Ezután lefeküdtünk, mindenki elégedetten. Ez volt szombat. Másnap, vasárnap a napot egy misével kezdtük a Tihanyi Apátságban, aztán átrágtuk magunkat egy kiállításon, összepakoltunk, megebédeltünk. Ebédre pizzát rendeltünk, és osztály bencésünk által készített, úgynevezett bencés limonádét ittunk. A visszautat is vonattal, és busszal tettük meg. Felbattyogtunk oda ahonnan jöttünk, a hegy tetejére. (Barcza Zsigmond)

wp_20150905_004.jpg

wp_20150905_002.jpg

wp_20150905_001.jpg

wp_20150906_002.jpg

Szólj hozzá!

Kenutúra 2015

2015. december 06. 10:20 - Molnár István Zsigmond

A 2014-15-ös tanév zárásaként prefektusaink egy kenutúrát szerveztek, amin négy nap alatt Rajkáról Pinyédre eveztünk le. Majdnem mindenki ott volt. Az évzáró napján lementünk a Rajkai campingbe ahol felvertük a sátrakat és a szülők által sütött finomságokat ettük.(Nyamiii) Közben tombolt a napsütés és röpizni, kenuzni indultunk.

Az Éjszaka eseménydús volt és el is eredt az eső, emellett voltak, akik a sátrakat lebontották, miközben benn feküdtek mások. Néhány apuka hősiesen felállította a szétkapott sátrakat. 

1. Nap

Reggel kötelezően be kellett mindenkinek kennie magát naptejjel, ami kisebb csetepatét okozott, de aztán lecsillapodtak a kedélyek. Néhány kilométer múlva megálltunk egy szép partszakaszon. Sokan sikítoztak és ordibáltak, de szerencsére senki sem borult. Megérkeztünk Halásziba, ahol vadcampingeztünk egy öbölben, és láss csodát Marci a jóslat ellenére nem égett le és nem is sírt senkinek amiatt hogy nem kente be magát. Imaóra után csokis szarvaspörkölt volt a menü, amit sokan szerettek, páran nem. A főzést és az alapanyagot köszönjük Pákai családnak. Este tábortűz, surf és kacsázás volt a program.wp_20150614_001.jpg

wp_20150614_002.jpg

wp_20150616_008.jpg2. Nap

 

Ezen a napon eveztük a legtöbbet. Borulás is volt, és Zétény megörökítette magát barátaink és gyerekeink számára, azzal a cselekedettel amit nem szeretnék leírni. A novákpusztai campingben volt majomhinta, amiről sokan mentőmellényben ugráltak a vízbe, szóval egész jól meg lehetett lenni. Este hideg volt de kibírtuk. Marci sört talált.wp_20150615_010.jpg

 

wp_20150615_017.jpg

3. Nap

Rövid táv, aztán vadkemping Dunaszentpálnál. A magas fű ellenére hamar felállítottuk a sátrakat. Többen átúsztuk a folyót. Peca. Jött a polgármester de Rácz tanár úr megbeszélte vele, hogy nem hagyunk magunk után semmifél szemetet. Ástunk tábori vécét. Marci cigit talál. Valahogy van érzéke ahhoz hogy mit hol kell keresni.

wp_20150616_023.jpg

wp_20150616_010.jpg

4. Nap

Negyedik nap. Reggel a polgármester mindent lecsekkol, és rendben talál. Repül az idő, és gyorsan haladunk, kora délután Pinnyéden vagyunk. Gyors hajópakolás, és még leülünk beszélgetni. Sokan rögtön elmennek. Este tábortűz, és kártyázás sokáig.

És most hogy meg ne feledkezzünk azokról akik segítettek:

Köszönetmindenszülőnekakirésztvettaprogramszervezésébenelőkészületekbenilletveatanároknakissokköszönetjáracsodálatostúráért.

Szólj hozzá!

Költészet napi vers 2015.04.11.

2015. május 13. 15:48 - görgő

wp_20150411_007.jpg

Lackfi János:

Örök

A Lázervin meghalt?
Meg.
Ő írta ezt a könyvet?
Ő.
Aki könyvet ír, az mind meghal?
Meg.
És aki könyvet olvas?
Az is.
És aki nem ír és nem olvas?
Bizony az is.
Akkor nem a könyvekben van a halasztás.
Hát nem.
Csinálsz nekem egy hosszúlépést?
Az nem gyereknek való.
Mért, mi van benne?
Bor meg szóda.
És aki megissza, hosszabbat tud lépni?
Egy ideig igen.
És aztán?
Ha túl sokat iszik, egyáltalán nem tud lépni.
És ha keveset?
Akkor még ugrándozni is tud.
A Lázervin szerette a hosszúlépést?
Nem tudom, nyáron biztos, mert olyankor nagyon jól esik.
Mégis télen lépte a leghosszabbat.
Mégis.
Most már nem lehet utolérni?
Most már nem.
Akkor se, ha iszom hosszúlépést?
Akkor se.
Akkor inkább iszom rövidet.
Az végképp nem gyereknek való.
Mi való a gyereknek?
Tea meg gyümölcslé.
Akkor csinálj nekem gyümölcslépést.
Az milyen?
Gyümölcslé meg szóda.
Jó, csinálok.
Várj csak, én mégis szeretném egy kicsit utolérni a Lázervint.
Most rögtön?
Valamit meg kell beszélnem vele.
Hát nem tudom…
Tegyél még valamit a gyümölcslépésembe, akkor sikerülni fog.
És mit tegyek bele?
Öröklét.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása