Bécsben jártunk és megtekintettük a nagyszabású Velasquez kiállítást, ami kiegészült Csordás Zoltán rajztanárunk kis körbevezetésével. A kiállítás kisebb-nagyobb sikert aratott, a napot a két múzeum közötti Mária Terézia téren levő vásárban töltöttük, ahol mindenki kedvére nézelődhetett, ehetett-ihatott, vásárolhatott. 

Osztályunk vizsgázott, és szerencsére mindenki megfelelt. Arany, ezüst és bronz okleveleket osztottak ki az edzők, miután a fiúkat pontozták a különböző feladatok végrehajtása közben. 

"Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.
Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.
A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart."

A fenti sorokat Bárány Tünde küldte, Nádasdi Máté édesanyja. Köszönjük!

Diákjaink: Báró Márton, Kovács Tibor, Molnár István, Sajben Solt Bendegúz ma voltak átadni a menekülttábor lakóinak a vásárolt játékokat, taneszközöket. 

A Kisalföld oldalán olvasható a rövid hír is. 

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/a_vamosszabadi_menekulteknek_1_millio_forintot_gyujtottek_a_pannonhalmi_diakok_-_video_fotok/2407796/

A tanteremben a koncepciónk szerint menekülttábort alakítottunk ki. Sátrakat állítottunk fel, melyek mindegyike egy olyan országot jelképezett, ahonnan jöttek menekültek Magyarországra. Az egyes országok, és azon belül a személyes történetek az alábbi posztokban olvashatóak. 

A falakon az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság által meghirdetett 1 dolog képei és történetei voltak láthatóak, olvashatóak, mely egy olyan program, ami bemutat olyan embereket, akik el kellett, hogy meneküljenek az országukból, és csak egy dolgot vittek magukkal. Ezt az egy dolgot mutatja be a fotósorozat képeken keresztül, és írja le az egyéni sorsokat, és érveket, hogy miért azt az egy dolgot választották. 

Nagyon eredményes gyűjtést zártunk, osztályunk a második legtöbb pénzt gyűjtötte, 140.245 forintot, alig 6000 forinttal maradtunk le az első helyről.  

Hallomásból tudom, hogy ekkora összeg eddig egy hetedikes osztálynak sem sikerült az elmúlt években, ami nagy szó. 

Köszönet: 

nektek, szülőknek, hogy olyan sok értékes, eladható tárgyat küldtetek, 

a szerzeteseknek, és apátsági intézményeknek, akik úgyszintén, 

mert így tudtunk összegyűjteni kicsivel több, mint 86.000 forintot csak a bolhapiacon.

Köszönet: 

Lóri bácsinak, és a zseniális halas szendvicsének, aki a horgász zsákmányát adta oda, készítette el, mert általa 35.000 forinttal emelkedett a bevételünk,

Márton testvérnek, aki időt, energiát nem kímélve dolgozott a konyhában, hogy a beszerzési költségen felül legyen több, mint 29.000 forint bevételünk az ételek eladásából. 

Köszönet mindenkinek, hogy olyan sok ruhát és cipőt is küldött, bizonyára jó helyre kerül minden adomány. 

Az eredményünk alapján meghívást kaptunk, hogy mi is mehetünk átadni a Vámosszabadi táborlakók számára az adományokat. 

Egy szelíd ghánai 

Aketey Ebenezer Mensah negyvenéves. 1989-ben jött Magyarországra. Eredeti szakmája autószerelő, mint külföldi azonban csak betanított munkásként tudott elhelyezkedni. A felesége, Mária műszerész, a munkahelyükön ismerkedtek meg, 1992 nyarán kötöttek házasságot. Egy szoba komfortos, 24 négyzetméteres, már „privatizált” lakásban laknak, amelyet együtt vásároltak meg. Aketey – a felesége Attilának szólítja – bruttó 11 648 forintot keres, felesége átlagkeresete 18 797 forint.

Aketey Mensah tartózkodási engedélye, amelyet évente kell meghosszabbítania, jövő februárban jár le. Az idegenrendészeten megnyugtatják, ismét meg fogják hosszabbítani, hiszen mindeddig nem volt vele semmi probléma, nem került összeütközésbe a törvénnyel. Aketey igen szelíd ember.

„Imádják a környéken – mondja a felesége. – A szomszéd boltban dolgozik egy fiú, akiről azt beszélik, hogy szkinhed. Aketey vele is jóban van.” De azért mesélik, a „rendőrcsaj” megkérdezte, nem gondoltak-e arra, hogy Ghánában éljenek. Hiszen – ez benne van az elutasítás indoklásában – „a házasságkötés ténye nem jogalapja a bevándorlás engedélyezésének”.

Bálint Gábor elmondta: az észak-iraki kurdisztáni autonóm tartományban gyakorlatilag minden lehetséges helyen találkozni menekültekkel, akik közül sokan el se bírják mondani azokat a szörnyűségeket, amelyeket átéltek. A segélymunkás egy olyan videót is bemutatott a sajtótájékoztatón, amelynek tanúsága szerint a menekülteket jobb híján egy épülő bevásárlóközpontban szállásolták el és egy olyan várost is említett, ahol 25 ezer lakosra 75 ezer menekült jut. Kurdisztánba az elmúlt hónapokban rengetegen menekültek az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet elől, miután a szunnita fegyveresek vallásuk feladására kényszerítették és halállal fenyegették a más hitet követő csoportokat. Az IÁ június óta jelentős terülteket foglalt el Irak északi és nyugati részén és az utóbbi időben a kurd tartomány felé próbált terjeszkedni. Ugyanakkor a segélymunkás szerint a menekültáradat nem most indult meg, hanem már évek óta tart a hosszú ideje vallási erőszak által sújtott Irakban. Bálint Gábor elmondta, hogy sok családnak mindent hátrahagyva, egy-két óra alatt kellett elmenekülnie otthonából az Iszlám Állam fegyveresei elől és olyan menekültekkel is találkozott, akik még ugyanazt a ruhát hordták, amelyben elindultak otthonról. Olyan történetekről is beszámolt, hogy sokan szakadékba ugrottak a menekülés közben, mivel elfogyott az ivóvizük. Az öregebbek ebben a helyzetben önként vállalták a halált, hogy másoknak maradjon víz, de volt olyan anya is, aki két gyermekével vetette magát a mélybe, mert nem bírták a szenvedést. A segélymunkás elmondása szerint nyolc menekülttábort látogatott meg, ahol jelentős kihívást jelent az emberek ellátása az iraki kurd hatóságoknak. A forráshiány mellett a helyzetet súlyosbítja, hogy napközben 40-45 fokos hőség tombol, ami nagyon nehézkessé teszi az idősek és betegek ellátását. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa arról is beszámolt, hogy Moszulban az IÁ offenzívája előtt a városban még tízezer keresztény élt, ma a segélyszervezet értesülése szerint már egy sem. Az Egyházak Világtanácsa által szervezett tényfeltáró út tapasztalatairól ajánlásokat tettek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, más nemzetközi szervezeteknek és kormányoknak is. Bálint Gábor elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet jelenleg Erbílben – a kurd tartomány székhelyén – működő menekülttáborokat lát el ivóvízzel és élelmiszerrel. Egy hosszú távú segélyprogramot is kidolgoztak, amelynek célja a Dahuk kormányzóság területére menekültek segélyezése, mivel itt a legrosszabb a humanitárius helyzet. A szervezet az ACT Alliance nemzetközi segélyszövetséggel karöltve elsősorban a gyermekek különleges igényeire szeretne összpontosítani, de prioritás a télre való felkészülés és a lakhatás hosszabb távra való megoldása is.